Barion Pixel

Kerinci

SZUMÁTRA

A Koerintji Barokah Bersama termelői szövetkezet kávéi rendszeresen szerepelnek kínálatunkban. A szövetekezet fiatal szakmai vezetője, Triyono követi a feldolgozási trendeket és idén az indonéz Cup of Excellence termelői versenyre is nevezett egy tétellel. A mostani kávénkat helyi arabica variánsok alkotják, pl. Andung Sari, Sigarar Utang, melyeket száraz eljárással dolgoztak fel.

Több, mint 17.000 szigetével, geográfiai és kulturális sokszínűségével, Indonézia egyike a legváltozatosabb kávétermelő országoknak. A kávé azóta áll az indonéz kereskedelem középpontjában, hogy a holland telepesek elültették az első magokat az 1600-as évek végén. Az ország minden régiójára van valamilyen rá jellemző termesztési mód vagy fajtavariáns. Specialty szempontból a legismertebb régiók Észak-Szumátra, Dél-Szulavézi, Nyugat-Jáva és Kelet-Timor. A szumátrai farmok jellemzően nem nagyobbak, mint 2,5 hektár, így a kistermelők, hogy egész évben legyen bevételük, a közeli tea ültetvényeken is vállalnak munkát. A termelők gyakran tömörülnek szövetkezetekbe, mely többek között olyan előnyökkel jár, mint az erőforrások hatékonyabb elosztása, mezőgazdasági oktatások és tréningek lehetősége és nem utolsó sorban, jobb árak kiharcolása.
Válaszd ki, milyen módon készítenéd el a kávét!
Espresso
Filter
  • ribizli
  • egres
  • mandula
200g
400g
1000g
Ár:
Mennyiség:
9,84
+
0
18,88
+
0
46,00
+
0
  • ribizli
  • egres
  • mandula
100g
200g
400g
Ár:
Mennyiség:
5,32
+
0
9,84
+
0
18,88
+
0
A termék elfogyott vagy jelenleg nem elérhető.
A +/- jelekkel állítsd be a kívánt darabszámot!