Barion Pixel

Morada do Sol

BRAZÍLIA

termelő: Edimar Miranda
régió: Matas de Minas, Araponga
tengerszint feletti magasság: 1350 m
fajta és variáns: arabica, Red Catuaí
feldolgozás módja: félszáraz
fermentáció: spontán

Edimar Miranda már gyermekkorában is sokat segédkezett a család kávéültetvényein zajló munkákban, így szinte adott volt, hogy egykor saját farmja legyen. A 80-as évek közepén örökölt egy földet, ahol feleségével és két gyermekével megalapította a Morada do Sol-t. 2014-ben kezdett a specialty kávétermesztés felé fordulni és sikeresen mérettette meg magát több regionális termelői versenyen. 2020-ban egy komolyabb beruházásnak köszönhetően továbbfejlesztette a feldolgozó állomását és mintegy 400 m2 területű emelt ágyat épített. Edimar elkötelezett a biodinamikus gazdálkodás mellett és ültetvényből befolyt bevételt közhasznú célokra is fordítja. Ő a helyi agrokulturális középiskola alapítója és elnöke, ahol a középiskolai tananyag mellett oktatják a biodinamikus, vegyszermentes, fenntartható földművelést. Edimar afféle vezéregyéniségnek számít a helyi termelők között és nagy megbecsülés övezi a negyven év alatt elért sikereiért.
Csak Espresso
  • körte
  • amaretto
  • grillázs
200g
400g
1000g
Ár:
Mennyiség:
9,84
+
0
18,88
+
0
46,00
+
0
A termék elfogyott vagy jelenleg nem elérhető.
A +/- jelekkel állítsd be a kívánt darabszámot!