Kerinci
SZUMÁTRA
A Koerintji Barokah Bersama termelői szövetkezetettől immár harmadjára érkezik kávénk. A szövetekezet fiatal szakmai vezetője, Triyono követi a feldolgozási trendeket, így a legújabb tételük anaerob fermentációval lett előkészítve, majd félszáraz eljárással befejezve. A kávét helyi arabica variánsok alkotják, pl. Andung Sari, Sigarar Utang.
Több, mint 17.000 szigetével, geográfiai és kulturális sokszínűségével, Indonézia egyike a legváltozatosabb kávétermelő országoknak. A kávé azóta áll az indonéz kereskedelem középpontjában, hogy a holland telepesek elültették az első magokat az 1600-as évek végén. Az ország minden régiójára van valamilyen rá jellemző termesztési mód vagy fajtavariáns. Specialty szempontból a legismertebb régiók Észak-Szumátra, Dél-Szulavézi, Nyugat-Jáva és Kelet-Timor. A szumátrai farmok jellemzően nem nagyobbak, mint 2,5 hektár, így a kistermelők, hogy egész évben legyen bevételük, a közeli tea ültetvényeken is vállalnak munkát. A termelők gyakran tömörülnek szövetkezetekbe, mely többek között olyan előnyökkel jár, mint az erőforrások hatékonyabb elosztása, mezőgazdasági oktatások és tréningek lehetősége és nem utolsó sorban, jobb árak kiharcolása.